Az elkövetkező egy-két hét során az OTP Bank visszafizetné a maradék 700 millió eurónyi állami kölcsönt – közölte Csányi Sándor , a hitelintézet elnök-vezérigazgatója egy konferencián.
Az 1,4 milliárd eurós, piaci alapon nyújtott állami hitelkeret felét már tavaly novemberben törlesztették. Csányi közölte azt is: a visszafizetés ellenére az OTP likviditási tartaléka rekordmértékűre, hatmilliárd euróra duzzadt 2009 végére, ez elegendő a teljes devizában denominált kötelezettségeinek fedezetére és a maradék állami kölcsönre egyaránt. Az egy éven belül lejáró kötelezettségeket levonva a nettó likviditási tartalék 4,9 milliárd euró volt. Stabil likviditási helyzete mellett az OTP tőkeellátottsága is kitűnő: az alapvető tőkeelemek alapján számolt Tier 1 ráta 13,8 százalékos volt az év végén, ez lehetővé teszi a bank számára, hogy növelje hitelportfólióját, ha a kereslet újra megindul. A magyar állam majdnem pontosan egy éve állapodott meg az első számú hazai hitelintézettel és az FHB-val arról, hogy piaci kamatozású kölcsönt nyújt részükre a vállalati és a lakossági hitelezés élénkítése érdekében. Az állam az OTP-nek összesen több mint 400 milliárd forint (1,4 milliárd euró), az FHB-nak pedig 120 milliárd forint (400 millió euró) értékben nyújtott hitelt. Az OTP Bank 151,5 milliárd forintos, csoportszintű, korrigált adózott eredményt ért el 2009-ben, szemben az egy évvel korábbi 218,66 milliárddal. A konszolidált mérlegfőösszeg 9774,5 milliárd forintot ért el, amely a bázisidőszakinál négy százalékkal magasabb. Az ügyfélbetétek állománya tavaly két százalékkal csökkent, párhuzamosan a betétek nyolc százalékos növekedésével.
VG
|