Dupla fenekû sztrájkjog
Dátum: 2008. April 11. Friday, 23:45
Rovat: Belföld


A vasúti és a BKV-dolgozók hétfői sztrájkja kapcsán felemelte szavát a munkáltatók érdekeit képviselő VOSZ, amely a sztrájkjog gyakorlásának korlátozását követeli a köz érdekében. Megszólalt az MDF is, mondván, a sztrájktörvényben kellene szabályozni a minimális szolgáltatások körét. Válaszul az MSZP közölte: a dolog nem időszerű. Itt tartunk.


Sokan mondanak sokfélét, de a helyzet jottányit sem változik. Vajon mi a gond gyökere, és hol kell keresni a megoldást? Erről kérdeztük Zlinszky János nyugalmazott egyetemi tanárt, volt alkotmánybírót.

A nagy tekintélyű szakember szerint a probléma nem alkotmányos, hiszen az alaptörvény egyértelműen kimondja: "A munkavállalók érdekeit a szakszervezetek képviselik, és megilleti őket a jog, hogy sztrájkot is szervezzenek." Tény, hogy a sztrájkjogról rendelkező 1989. évi VII. törvénnyel bajok vannak. E jogszabály, bár az Alkotmányban meghatározott jogot fejti ki, lényegében meghaladott. És mivel a legkorábbi "kerekasztaltörvények" közé tartozik, egy nem legitim Országgyűlés hagyta jóvá, ami szintén indokolttá teszi az újragondolását.

Azért meghaladott – mondta a professzor –, mert például olyan megfogalmazásokat tartalmaz, hogy a sztrájk részleteit illetően a sztrájkolóknak és a munkáltatónak "együtt kell működniük". Azt azonban nem tisztázza, mit ért együttműködésen, s így túlságosan tág értelmezési lehetőséget ad.

Egy kis jogtörténet

"A probléma gyökere mégsem ez" – szögezte le Zlinszky János. A fő kérdés a közfeladatokat ellátó munkavállalók jogállása, ami a jogtörténetnek nem új probléma, tehát megvan rá a válasz is. A sztrájkjog eredetileg a 19. században, a tiszta piaci viszonyok között született. Olyan helyzetre konstruálták meg, amikor a munkáltató kizárólag a profitért dolgoztat, a munkavállaló pedig igyekszik a szerinte méltányos bért kikényszeríteni. Azt azonban már száz éve is tudták, hogy a sztrájkjog nem érvényesülhet ott, ahol nem a magántőkét szolgálják, hanem közérdekű szolgáltatást végeznek. A háború előtt az ilyen munkavállalók közalkalmazottnak minősültek, akiktől megvonták a sztrájkjogot, és jellemzően alacsonyabb volt a bérük, mint a versenyszférában, cserébe viszont az állam szavatolta az életpálya kiszámíthatóságát, a munkahely biztonságát. Közalkalmazottak voltak a rendőrök, a katonák, a postások, a vasutasok, az orvosok, az állami tisztviselők, ők nem helyezkedhettek szembe a közérdekkel, nem "zsarolhatták" sztrájkjukkal az egész társadalmat, ellenben védettséget élveztek.

Miután a szocializmus mindenkit látszólagos közalkalmazottá tett, a kilencvenes évek elején a privatizáció előkészítésére a törvényhozók – átesve a ló túloldalára – tartalmilag megszüntették a közalkalmazotti státust. A közfeladatot ellátókat ugyanolyan alkalmazottá tették, mint akik a versenyszférában vannak. Ettől kezdve persze a sztrájkjog éppúgy megilleti őket, mint a versenyszféra bérszínvonala.

Kinek az érdeke?

A jelen állapot teszi lehetővé azt, hogy rövid távú megtakarításokért elbocsássanak sok ezer állami alkalmazottat a természetvédelmi őröktől kezdve a gátőrökön át a mentőkön keresztül a közlekedési dolgozókig. Továbbá ezért lehet kiszervezéssel privatizálni állami közfeladatokat úgy, hogy az addig viszonylagos védelmet élvező közalkalmazottak hirtelen a versenyszférában találják magukat, jó esetben alkalmazottként, rosszabb esetben kényszervállalkozóként.

A helyzet tompítására – azokat a szakmákat illetően, ahol életek forognak kockán munkabeszüntetés esetén (például tűzoltók, orvosok) – bevezették a minimális szolgáltatás intézményét, de ennek mibenlétét nem határozták meg, ezt a feleknek kellene kialakítaniuk. És itt értünk el az örökös vitához a minimális szolgáltatás szintjéről. Ha nem tudnak megegyezni, a bíróságnak kell megállapítania, hogy jogszerű-e, vagy jogellenes a sztrájk. Csakhogy a bíró megfelelő jogi fogódzó híján mérlegelni kényszerül, azaz szubjektív alapon dönti el, hol a "közérdeket sértő veszélyeztetés" és a normál életvitelt akadályozó mérték közötti határvonal. Az MDF felvetése azonban – állapította meg Zlinszky – nem lehet megoldás, mert a felsorolásszerű tényállás-megállapítás egy jogszabályban sohasem lehet teljes, és ezért veszélyes. A sztrájk VOSZ által sürgetett korlátozása sem járható út, mivel az Alkotmánybíróság valószínűleg megvétózná.

Vissza a régi megoldáshoz

"Megoldást a közalkalmazotti kategória visszaállításában kellene keresni a közszolgálati munkakörökben, a megfelelő jogkorlátokkal és munkajogi védelemmel együtt" – mondta Zlinszky János. Senki sem ad le a jogaiból úgy, hogy nincs meg az ellentétel. Erre példa a privatizált egri kórház dolgozóinak esete, akik nem hajlandóak csak úgy, minden ellentételezés nélkül lemondani köztisztviselői státusukról. Ha valaki nem közalkalmazott, akkor igenis minden megilleti, ami a kiszolgáltatott munkajogi helyzettel jár, vagyis jóval nagyobb bér, a sztrájk pedig megkérdőjelezhetetlen joga.

Bertók László
 
Magyar Hírlap 






A cikk tulajdonosa: Polgár Info
http://www.polgarinfo.hu

A cikk webcíme:
http://www.polgarinfo.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=20181